XLI. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2022. április 1–3.
 
Muharay-gála • 2022. április 2. szombat, 19.30–20.30 • Küzdőtér
A 30 éves Muharay Elemér Népművészeti Szövetség gálaműsora

muharay

Hazai tánckörkép

murguly lajos  olahne csercsics ivett  muharay panorama

Az 1990-ben alapított szövetség egyik legfontosabb feladata, hogy felhívja a figyelmet azokra a tradicionális falusi közösségekre, tánc- és zenei együttesekre, kézműves csoportokra, akik ezt a népi kultúrát sajátjukként élik, őrzik és alakítják.

A Szövetség működésének alapja a több évszázados paraszti kultúra és a hagyományos közösségek értékeinek megőrzése, továbbadása, ezáltal kulturális örökségünk folyamatosságának biztosítása. Munkánkban és rendezvényeiken, ahogyan a hagyományőrző együttesekben is, minden korosztály részt vesz, így megvalósulhat a tudás átadásának és átvételének tradicionális és élményszerű formája. Valljuk, hogy a hagyományaink csak akkor maradhatnak fent, ha megéljük őket, mint ahogy szlogenünk mondja: „Járd a saját táncod!”

Műsorunkban szerepelnek a Népművészet Mesterei, Fülöp Ferenc szólótáncosi díjjal rendelkező szólisták, képviselve tájegységeink magyar, német és szlovák nemzetiségeink hagyományát. 

Települések, ahonnan a táncosok érkeznek:
Bag, Bogyiszló, Decs, Érsekcsanád, Gara, Gencsapáti, Hosszúhetény, Hőgyész, Isaszeg, Kalocsa, Kapolcs, Kapuvár, Komló, Kozármisleny, Magyaregregy, Miske, Mórágy, Nagyecsed, Nemesnádudvar, Őcsény, Paks, Rimóc, Sármellék, Sárpilis, Sopron-Ágfalva, Szany, Szil, Varsány, Veresegyház, Veszprém, Vitnyéd

Műsorközlő: Vasváry Annamária

Zene: FixStimm és a Bekecs együttes

Zengővárkonyi fúvósok

Munkatársak: Héra Éva, Sztanó Hédi, Tompa Attila


 
Megosztás