XLIII. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2024. április 5–7.
 
 folkareena portrait

Tisztelt Látogatóink!



2022-ben a Táncháztalálkozót minden jel szerint ismét a hagyományos módon valósíthatjuk meg. Az Állami Eseménynapok státusz érdekében sikerrel pályáztunk az Emberi Erőforrás Minisztériumnál, így a Táncház Egyesület által szervezett FolkAréna 2022 – XLI. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár hivatalos időpontja:

2022. április 1–3.
(péntek-szombat-vasárnap)

Örömteli, hogy az OTP Bank továbbra is főtámogatóként vesz részt rendezvényünk megvalósításában.

Április 1-én, pénteken este szokás szerint összegyűlnek a Táncháztalálkozóra közelről és távolról érkezők a Fonó Budai Zeneházban, ahol „Halljunk szót...!” címmel tartjuk meg a koncerttel egybekötött nyitótáncházat.

A Sportarénában a Táncháztalálkozó hagyományos programjaira szombaton és vasárnap, azaz április 2-án és 3-án kerül sor. A szerkesztés társ-szervezeteink – az „Örökség", a Martin Szövetség, a Muharay Szövetség és a NESZ – közreműködésével már javában zajlik, amelyhez a Nemzeti Kulturális Alap szakmai kollégiumai és a Csoóri Sándor Alap által megítélt sikeres pályázataink adnak lehetőséget.

Kérjük látogatóinkat, hogy tartsák be a Budapest Aréna Házirendjét, valamint vegyék figyelembe, hogy a Papp László Budapest Sportarénában szervezett rendezvények látogatásának feltételeit a rendezvény időpontjában hatályos nem szabadtéri eseményekre vonatkozó rendelkezések szabályozzák..

Felhívjuk figyelmüket, hogy a Táncháztalálkozón kép- és hangfelvételek készülhetnek, amelyeken bármely látogató föltűnhet. Ilyen esetekben semmilyen követeléssel nem élhetnek sem a szervezőkkel, sem a felvételek készítőivel, sem a felvételek arra jogosult felhasználóival szemben.

A program részletezését az egyes műsorrészek szerkesztettségi állapotától függően tesszük közzé. Kérjük, vegyék figyelembe, hogy az itt közölt tartalom tájékoztató jellegű, műsorváltozás lehetséges!

A közzétett szövegben előforduló tájegységi megjelöléseket és népneveket történeti-néprajzi értelemben használjuk. Szerzői jogi szempontból az idei Táncháztalálkozón kizárólag ún. eredeti folklórmegnyilvánulások hangzanak el.

Budapest, 2022. február 1.

A stáb nevében, tisztelettel:

Berán István, a Táncház Egyesület ügyvezetője


 
Megosztás