Országos TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ és Kirakodóvásár • 2018. április 13–15.

A kiválasztott menüponthoz tartozó cikk a menüsor alatt látható.

A Táncház Egyesület kiadványkínálata • 2017. április 22–23. szombat-vasárnap, 10.00–21.00 • Küzdőtér



folkMAGazin 2017/2

mag17 2

Simoncsics János; Halász Péter – Búcsú Antal Zoltántól, Gyimesközéplok vak prímásától | Simoncsics János – Erdélyi kalandozások (II. rész) | CD-ajánló: Táncház – Népzene 2017 | Takács András – A Csemadok országos fesztiváljai | Móser Ádám – Alakváltozatok (Kiss Ferenc: Leánydicsérő) | „Népművészet Ifjú Mestere” felhívás | Versenyfelhívás: I. Országos Tuka Zsigmond Citeraverseny | Programajánló: Párbeszéd koncert – Tóth Luca és Csenki Zalán | Bajnok József „Buráló” (1957–2017) | Tallózó – Maácz László: A gyűjtésekről, utoljára | Széki történetek (Közreadja: Juhos Kiss Sándor és Juhos-Kiss János) – Kocsis Rózsi – Kíméletes leányság (I.) | Redő Juli – Hogyan találtunk rá újra Losonci Jánosra | Fotógaléria: Bonchidai gyűjtés, 1969 (Martin György fotói) | Fehér Anikó – Képzelt interjú Bartók Bélával  | Bukovina, Bukovina (Részletek Kóka Rozália készülő könyvéből – II. rész): Iskolába indulok, az élet iskolájába | Programajánló: Akusztikus, autentikus koncert a Zeneakadémián | MAGTÁR – Simó Márton; Széki Soós János: „Látom életemet, nem igen gyönyörű..." IV. (Szék megközelítése – másodszor) | Kiadványajánló: Virágvölgyi Márta: Kapus vidéki népzene | CD-ajánló – Árendás Péter: A vajolai zenekar | Szász József Árpád: Dűvő zenekar: „Hátra van még a java” | Programajánló: A Nemzeti Táncszínház programjaiból | Juhász Erika; Laczkó-Albert Elemér: Gyergyó háromszor | CD-ajánló – Dsupin Pál: Túl a vízen | Kitüntetések 2017. március 15. alkalmából | 2017 – Szent László Emlékév / „Szent Lászlórul az a regebeszéd...” | Kovács Norber „Cimbi" – Láttalak, Barátom! – Balla Zoltán (1959–2017) | Ételek – Hagyományok: Juhász Katalin – Szalonna (I. rész) | Sue Foy angol nyelvű ismertetője



Népművészeti táborok – 2017
(ingyenes kiadvány)

leporello 2017 1



Jávorszky Béla Szilárd: Sebő 70 - CD-melléklettel
Kossuth Kiadó, 2017

javorszky sebo 70

2017. február 10-én volt hetvenéves az énekelt versek úttörője, a táncházmozgalom egyik alapítója, Sebő Ferenc. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző és népzenekutató sokszínű életét és szerteágazó munkásságát mutatja be ez a monográfia. A kötetben legközelebbi alkotótársai Halmos Béla, Sebestyén Márta, Éri Péter, Gryllus Dániel, Perger László és Szomjas György is megszólalnak.
A fekete-fehér fotókkal gazdagon illusztrált, olvasmányos kötet CD-mellékletén a tervek szerint Sebő Ferenc eddig publikálatlan népzenei gyűjtéseiből hallható válogatás.



Cseke-Marosi Eszter – Kaszás Villő: Napra-forgó Tavasz – Húshagyókeddtől pünkösdig (Mesébe öltöztetett hagyomány kicsiknek)

napra forgo

„Farsangi maskarások és húshagyókedd után éled a Mesébe öltöztetett hagyomány új kötete, mint ahogyan a természet is felölti tavaszváró böjti, virágszirmos, szagosvizes ruháját.
Ehhez a könyvhöz nem kell kelléknek a régmúltban használt bőszoknyákat tároló sublót, nem kell a húsvéti kalácshoz valóságos kemence sem vagy igazi íróka a hímestojásokhoz.
Csak a képzelet kell és a játékos, mondókázó, éneklő kedv!
Kellenek természetesen szeretettel mesélő szülők, nagyszülők és pedagógusok is, akik oda tudják magukat képzelni a kiszebabát dalolva vízbe dobó lányok közé vagy a pünkösdi királyságért küzdő legények sorába.
Ez a varázslat. Ha hiszünk benne, hogy mindez megtörténhetett, akkor a kisgyermekek is hinni fognak benne. Márpedig ezek a dolgok valaha valóban megtörténtek.
Kivételes igényességgel válogatott mondókák, rigmusok, kiszámolók, hangutánzók, találóskérdések, gyermekdalok és népdalok bizonyítják a hitelességét a valamikori történéseknek....mindezek finoman és egyedien beleszőve a mese fonalaiba.
Eszter és Villő könyvével észrevétlenül tagjai leszünk egy régi falusi családnak, egy olyan közösségnek, amiben a néphagyományok szinte minden nap formálták a gyerekeket, gazdagították a jellemüket és megtanították őket arra, ami ma is nagyon fontos: tisztelni a természet sokszínű rendjét, s hálásnak lenni azért, ami a miénk.
Szeretni énekelni, mert az éneklés a szomorúságban oldja a fájdalom kötelékét, a vidámságban pedig sokszorosan erősíti a lélektereket. Összetart, egyszerre zeng, egy-»szer«-re rímel!
Már a téli kiadvány is a szívemhez nőtt. Kívánom, hogy az évkör tavaszi jeles napjai körül is legyen sokféle zsongás, kereplőzés, madárcsicsergés, tojásgurítás, táncdobbanás, harangozós gingallózás, komálás, májfaállítás, s legfőképp: hogy a mese elevenedjen! Mire a mesehallgatók nagyra nőnek legyen bennük ott a »mese mása« és az őszinte gyermeki kiváncsiság: Vajon milyen lehet libát őrizni a pitypangos réten? Vajon milyen lehet hideg kútvízzel lányokat locsolni húsvétkor?...
Aki elolvassa a mesét és meghallgatja a cd-t, az megtudja!
Aki pedig nem hiszi, járjon utána!"
Benedek Krisztina Mária
néptáncpedagógus, a Kolompos Együttes énekese, Kerekítő foglalkozásvezető

A kötetről bővebb információ: >>>



P. Vas János: „Hej, betyárok!” – Betyárok a népi kultúrában
Vitézi Ének Alapítvány, Budapest, 2012.

betyarok

P. Vas János könyve mind a népművészettel foglalkozók, mind a szélesebb közönség számára értékes, élvezetes olvasmány. Alapossága, sokrétűsége sok éves kutatói, elemzői munka eredménye. A témában korábban megjelent munkáktól eltérően nemcsak a XIX. századi betyárok történetét dolgozza fel, hanem a betyárvilághoz kapcsolódó képzetek, eszmék kialakulását, ezek létrejöttének motivációját is kutatja a népművészetben. A betyárokról a mai napig jellegzetes idealizáló kép él a képzeletünkben. A betyár eszerint nemes lelkű igazságosztó, a szegényeket mindenkor védelmező hős, akinek bukását mindenkor árulás okozza. Mennyire helytálló ez a kép? Mi az eredete? A betyár milyen alakját érhetjük tetten a népművészetben? A könyv e kérdésekre ad részletes válaszokat, tovább gazdagítva és árnyalva a történeti tudásunkat a betyárvilágról. A könyv emellett – egyedülálló módon – egy több száz nevet tartalmazó „Betyárlajstromot” is közöl.



Henics Tamás: Feketetó / Negreni
Magánkiadás, 2015

henics pillanat

A körösfeketetói vásár 1815 óta Erdély, de talán a tágabb geográfiai térség egyik legnagyobb és legjelentősebb vására. Évszázadok óta nyújt teret a legkülönfélébb etnikumok találkozásának, kultúráik, portékáik kicsrélődésének. Talán felesleges hangsúlyozni, milyen jelentősséggel bírt mindig is, és bír a mai napig mindez az egyre több konfliktussal jelentkező világunkban.
Az évek során megszámlálhatatlan fénykép, hangfelvétel, filmtöredék keletkezett a számtalan utazó, vásárlátogató által a négynapos eseményről, ám olyan kiadvány, amely dokumentálja, összefoglalja mindazt, amit ez a sokszínű kavalkád rejt, egyben megmutatja mindazoknak, akik még nem jártak itt, e kavalkád ízeit, pillanatait, arcait, ezidáig nem látott napvilágot.
A szerző arra vállakozott, hogy az elmúlt több mint egy évtized alatt készített fotográfiáin keresztül megpróbálja a szélesebb közönség számára bemutatni a feketetói vásár ezer arcát. A kiadvány három nyelvű (magyar, román, angol), így lehetőséget teremt arra, hogy a feketetói vásáron megfordulók, legyenek azok vásározó helyiek, visszalátogatók vagy éppen csupán odacseppentek, egyaránt részesülhessenek a szerző szándéka szerinti élményben.



Új élő népzene CD sorozat

uj elo nepzene kicsi

A sorozat megvásárolható darabjai:
3.; 4.; 5 (dupla); 6.; 8.; 9.; 10.; 11.; 14.; 15.; 16.; 17.; 18 (live); 19 (live)



folkMAGazin 2016
XII. különszám
Tükörcserepek – ...amelyeket a 90 esztendős Kallós Zoltán tiszteletére Dénes Zoltán rakott össze

mag16 x

„Berán István keresett meg azzal az ötletével, hogy adjak régi fényképeket a folkMAGazin 2016-os különszámába. Köszöntsük ezzel Kallós Zoltánt, 90. születésnapja alkalmából.
Igent mondtam, de amikor elővettem régi negatívjaimat, egy kicsit kétségbeestem. A megállapodás arról szólt, hogy harminchat oldalt kellene megtöltenem. Szigorú előválogatás után még mindig négy számjegyű volt a szóba jöhető fotók száma. Újabb válogatás és már »csak« kétszáz kép maradt. Az utolsó szűrőn – ott már nem segített sem a ráció, sem az érzelem – a pillanatnyi hangulat döntött.
Ezek a képfelvételek negyven éve gyűlnek egy ládában. Egy részét odaadtam, vagy inkább „visszaadtam” azoknak, akik a képeken szerepelnek. Sokat viszontláttam különböző könyvekben, kiadványokban, kiállításokon, persze legtöbbször a forrás megjelölése nélkül. Ahogyan már utaltam rá, idén pontosan negyven éve annak, hogy először léptem Erdély földjére. Húsvét hétfőjén érkeztem Székre, ahol a csipkeszegi legényekkel mentem öntözni. Itt hallottam először széki muzsikát élőben, nem is akárkitől, hanem Ádám István »Icsántól« és bandájától."
Tordas, 2016. március 15.
Dénes Zoltán



folkMAGazin 2015
XI. különszám
Vargyas Lajos: Akarjuk-e, hogy éljen a magyar népdal?

mag15 x

2015-ben ünnepeltük a nagy magyar népzenekutató, Vargyas Lajos 100. születésnapját. Ez alkalomból – egy korábbi különszám [„Vargyas Lajos emlékezete”; folkMAGazin, 2008. XV. évf. IV. különszám. Szerk. Szőkéné Károlyi Annamária és Vargyas Gábor.] után, és az MTA BTK Néprajztudományi és Zenetudományi Intézetei által szervezett, 2014. szeptember 29-i MTA-emlékkonferenciához kapcsolódóan – a folkMAGazin újabb különszámot bocsájtott közre, ezúttal Vargyas Lajos művelődéspolitikai írásaiból. Azokból az írásokból, amelyeket a népzene–néptánc–népköltészet, a táncházmozgalom, az autentikus népzenei játékstílus ügyében, illetve a határon túli magyarság tudományos kutatásának visszásságai kapcsán fogalmazott meg a korabeli tudományos–közművelődési intézményrendszer, a művelődéspolitika, a médiák (Rádió, TV) irányítóival, döntéshozóival szemben, tevékeny részt vállalva a szaktudományos kérdéseken túlmutató közéleti vitákban.



folkMAGazin 2014
X. különszám
Jávorszky Béla Szilárd: Halmos Béla emlékezete

mag14 x

„Felütés
Keveseket temettek hozzá fogható népzenei pompával – 2013. augusztus 9-én a Farkasréti temetőben több mint száz muzsikus húzta Halmos Béla utolsó útján. Megható, felemelő, egyben szívbemarkoló volt az a táncházi hangulat, ahogyan a pályatársak elbúcsúztak a sokszorosan kitüntetett prímástól és népzenekutatótól. Aki nem csak az egyik alapító atyja volt a bő negyvenéves, világszerte százezreket vonzó táncházmozgalomnak, hanem mindvégig megmaradt egyik legstabilabb és leghitelesebb oszlopának. Aki a hetvenes évek hajnalán a folkra rácsodálkozó fiatal urbánus generációból elsőként hegedült adekvát módon népi dallamokat. S aki nem csak pionír revival muzsikusként alkotott maradandót, hanem gyűjtőként és népzenekutatóként is odatette névjegyét, hisz a táncházas zenészek közül elsőként kandidált példaképe, Ádám István „Icsán” széki bandájának örökségét feldolgozó disszertációjával.
A táncházmozgalom vaskos történetében keveseket övezett akkora közmegbecsülés és közszeretet, mint Halmos Bélát. Bármerre is járt a Kárpát-medencében. Vagy a világ más földrészein, Japántól az Egyesült Államokig. És ő aztán tényleg ment, ahová csak hívták. Különösen élete utolsó éveiben élt döbbenetesen sűrű életet, hatvan fölött is hajtotta önmagát, gyakorta fizikai paramétereit is felülírva végezte el a kitűzött célokat, feladatokat.
Mindenekelőtt az ő érdeme, hogy 2012 tavaszán méltó módon ünnepeltük meg idehaza a negyedik x-et betöltő táncházmozgalmat. Tevékeny része volt abban, hogy nem sokkal korábban a magyar táncház mint módszer felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára. Sokat tett azért, hogy a tizenpár éve általa alapított, döbbenetes mennyiségű videót, fotót, szöveges dokumentumot és személyes visszaemlékezést tartalmazó, de alapos rendszerezésre, feldolgozásra váró Táncház Archívum létrejöjjön. Meg hogy végre végső formába öntse a Szomjas Györggyel közös, a revival mozgalomra a legnagyobb hatást gyakorló „adatközlőket” portrészerűen bemutató tizenkét részes DVD-sorozatot. S mikor úgy érezte, mindezekkel végzett, lepihent. Majd a világgal megbékélve elaludt a Forint utcai lakásában.
Halmos Béla csupaszív ember volt, a szó nemes értelmében vett mozgalmár. Aki kellő önérzettel és stabil elvekkel szemlélte a világot, közben mégis hagyta élni a másikat. Mindenről és mindenkiről megvolt a határozott véleménye, ugyanakkor mindent és mindenkit elfogadott olyannak, amilyen. Ezért is fordultak hozzá annyian bizalommal, ezért is értett szót mindenkivel, ezért is kérték fel annyi tisztségre. És idősebb korára ezért is lehetett a revival mozgalom Béla bácsija. Aki mindig azt nézte, ami összeköt bennünket és sosem azt, ami elválaszt."



folkMAGazin 2013
IX. különszám
„Mundruc” faluja

mag13 x

„Szegényes környezetben királyi gyermek – ez Vista. Meredek, köves, szomorú hegyek között kétfelé ágazó, szűk hosszú völgyben a csínnal, móddal épült falu, benne a gyönyörű öltözetben pompázó nép”, akinek „vérében van folyton újabb szépségekre való vágy és törekvés. [...] Ízlése, szépérzéke bámulatra méltóan fejlett.” – írta sorait Magyarvista lelkésze az általa sokat korholt, de nagyon szeretett nyájáról a „szíves, vendégszerető, barátságkedvelő, [...] adakozni szerető [...] jószívű nép”-ről 1936-ban. [Daróczi Ferenc: Egy kalotaszegi falu. Magyar Népegészségügyi Szemle IV. 11. sz. 1936. 225–238. o.]



folkMAGazin 2011
VII. különszám
A Martin-legenda – Beszélgetések Martin György életéről és munkásságáról
Martin György születésének 85. évfordulója tiszteletére digitális technikával készült változatlan utánnyomás

mag11 x

Szerkesztette: Albert Zsuzsa és Szőkéné Károlyi Annamária
Munkatársak: Borbély Jolán, Felföldi László, Halmos Béla, Karácsony Zoltán és Pálfy Gyula
Beszélgetés Martin Eleonórával, Büki Bélával, Borbély Jolánnal, Éri Péterrel, Pesovár Ernővel († 2008), Andrásfalvy Bertalannal, Takács Andrással, Sárosi Bálinttal, Kallós Zoltánnal, Sebő Ferenccel, Halmos Bélával, Lengyelfi Miklóssal, Héra Évával, Pálfy Gyulával, Pávai Istvánnal, Szőkéné Károlyi Annamáriával, Felföldi Lászlóval és Karácsony Zoltánnal.



folkMAGazin 2010
VI. különszám
Kányádi Sándor – Zátonyi Tibor – Czellár Gabriella – Molnár Zoltán: Az erdőn túli Transylvania

mag10 x

„Nézni a Tamási Áron, Sütő András által is csodált és méltóságteljes fenyveseket, nézni a buszból, melynek kipufogógáza részben az utastérbe jut, másutt is előfordul – talán – a természetközelségének, romantikus szeretetnek és egyidejű brutális pusztításának ez az elegye, ilyen kis területen azonban nem. Erdélyt izgalmassá a Balkánhoz hasonlóan a dimenziói teszik. Harminc kilométeren belül kontinenseket utazhatunk, a szász Segesvárról (Rajna-vidék) az örmény Erzsébetvárosba, mely azért épült a főúttól távolabbra, hogy le lehessen zárni az utakat, ha a férfiak – kereskedők – távol voltak (Kis-Ázsia), majd egy villámgyors látogatás a speciális közeledési technikát igénylő baráthelyi rezes cigányok falurészében (földrajzi értelemben nem besorolható kultúra, de leginkább Erdély) és mindez egy gyorsvonati megálló távolságra van egymástól Erdély közepén. Ez csak az egyik irány. Ellenkező irányban a középkori segesvári óvárosból egy hamisítatlan román lakótelepre jutunk – aminek a köznyelv a hangulathoz illően gúnynevét a 30-as, 50-es évek kényszertelepítéseiről elhíresült, Duna menti roppant unalmas és sivár Baragantól kölcsönözte. Továbbmenve a fehéregyházi Petőfi-emlékmű mellett Héjjasfalvánál búcsút intünk a főútnak és az utolsó román feliratnak: megérkeztünk Székelyföldre. Ugyanez a változatosság megvan függőlegesen is, Biharban és a Szilágyságban az etnikai határ nagyjából a 200 m-es tengerszint feletti magasság vonalában húzódik és mivel dimbes-dombos vidékről van szó, nehéz eldönteni, ki-kinek a nyelvszigete a nyelvtengerben. Ezt mindannyian ismerjük, különösebb szem nem kell hozzá, ahhoz viszont már inkább, hogy a rombolásnak és a szépségnek ugyanezt a mozaikosságát észrevegyük. A Tamási Áron Ábeljének tündérrealizmusa milyen közel van a balánbányai rozsdás hol garázs-, hol gyárfunkciójú kalyibákhoz. Mindkettő örökség. Mindkettőben benne van az elzártság és a szegénység, csak ellenkező irányba indultak el. Mindkettő karnyújtásnyira van a rengetegtől. Ábel a részének tekinti magát, a balánbányai buherátorok meg csupán eszköznek. Balánbányát mint elborzasztó példát a Hargita megyei helyszín miatt emeltem ki, a jelenség Románia szerte megvan. A Duna-deltában is maguk körül csinálnak az emberek disznóólat, csak ott a pusztítandó nem a fenyő, hanem a nád, meg a hal, meg a madártojás, meg ami eladható. A rengeteget Ábel úgy élte meg, mint hal a vizet: ez az ő világa és ha ez nagy, akkor az ő világa is nagy. A fanyűvők meg úgy, hogy van belőle elég, nem kell azt sajnálni. Míg Magyarországon a 70-es, 80-as években megtanultuk a természet végességét, azzal, hogy használjuk, megláttuk és megértettük elpusztíthatóságát, ezzel saját halálos ítéletünket is. Erdély (Románia) fáziskéséssel még a természet leigázása című szovjet gyártmányú tételnél tartott. A Rengeteg azért Rengeteg, mert rengeteg van belőle. A 80-as években a Szereda-Gyergyói vasút Csíkrákos mellett szinte az erdő szélén ment, ma az erdő határa három dombbal odébb van az engedélyezett (ennek is van árfolyama) és a nem engedélyezett fakitermelésnek köszönhetően. A szegénység és környezettudatos gondolkodás közötti fordított arány tettenérhető másutt is. A svájci alpesi szelektív hulladékgyűjtők és az ózdi erdőpusztítás közötti különbséget a munkanélküliségi statisztikákban is kereshetjük. Csakhogy Ózd vagy Szilézia messze van a Matternhorntól. Balánbánya kb. 5 km-re a Nagy-Hagymástól, ahogy a szappanbuborékot fújó gyerekeket ábrázoló képen a Bucsecs a betonakármitől, valaki valamikor akart ott valamit. A természet érintetlenségét, szépségét nem egy kresztábla vagy egy telefirkált, szemetes esőbeálló töri meg – ahogy ez a Pilisben szokás –, hanem egy beton akármi, vagy cementgyár, vagy foszladozó szigetelésű csővezeték, de legalább egy teherautó-futómű, ami kizárja az esetlegességet. Az erdőszéli szemétkupac esetleges, a verespataki pincékben házilag ciánozott aranymeddő hadüzenet. Az elzártságnak köszönhetően – mind földrajzi, mind politikai értelemben értem az elzártságot – sok minden megőrzödött a hagyományokból, a népviselet, néptánc, népdal foltokban túlélte a huszadik századot. Ezt csodáljuk, másutt viszont a huszadik század győzte le és irtotta ki a hagyományokat, míg a harmadik helyen ötvöződött a tradíció és a huszadik század: a vásári forgatagban alig árulnak igazi kézműves terméket, de a sárban pont úgy cuppog az ember, mint kétszáz éve. A forma megmaradt, a tartalom más.
Erdély lassan száz éve más utakon jár – noha halkan megjegyzem a történeti hűség kedvéért, hogy 1867 és 1918 között tartozott Magyarországhoz, és a szász történetírás is csak az Osztrák-Magyar Monarchia idejét tartja Ungarnzeit-nak azaz Magyar idő-nek.A legtalálóbb kifejezés Erdélyre Wesselényitől származik: a kisebbik haza. Magyarokat találunk a képeken, azonban tévedünk, ha Magyarországot keressük rajtuk." – Bába Imre kartográfus



folkMAGazin 2009
V. különszám
„Táncháztalálkozó 2009”

mag09 x

A XXVIII. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásáron végzett kérdőíves vizsgálat eredményei
A Táncház Egyesület felkérésére kérdőíves vizsgálatot végeztünk a XXVIII. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár résztvevőinek körében a rendezvény megítéléséről és a táncházba járási szokásokról.
A személyes lekérdezésen alapuló kérdőíves adatfelvétel időpontja: 2009. április 4–5. (a rendezvény két programnapja).
A vizsgálat módszere: személyes lekérdezésen alapuló standard kérdőíves adatfelvétel a rendezvény látogatóinak véletlen mintáján, összesen 847 fő. A kérdőíves adatfelvételre a több ezer fős látogatottságú XXVIII. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár 14 évesnél idősebb látogatói körében került sor. A lekérdezést a Táncház Egyesület által megbízott kérdezőbiztosok végezték szakértők betanítása mellett. Adatfelvételre a rendezvény mindkét napján sor került, tekintettel arra is, hogy a két rendezvénynap programkínálata, profilja eltérő volt. A véletlen mintavételi eljárás és az elért mintanagyság lehetőséget ad arra, hogy viszonylag megbízható becslést adjunk a rendezvény látogatóinak szocio-demográfiai összetételéről is, különös tekintettel, hogy az elmúlt években három alkalommal hasonló jellegű vizsgálatra került sor a Táncháztalálkozó alkalmain.

    Vizsgálati dimenziók:
    - a rendezvény látogatóinak szocio-demográfiai összetétele
    - a rendezvénnyel kapcsolatos információszerzés
    - a rendezvény egyes programjaival való elégedettség
    - táncházba járási szokások
    - táncházba járással kapcsolatos attitűdök
    - idősoros összehasonlító táblázatok – a könnyebb összehasonlítás, trendek megállapítása miatt, ahol mód volt rá, az elmúlt év kutatásainak eredményeit is beillesztettük az eredmények közé

A kutatás a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus koordinálásával zajlott.



folkMAGazin 2008
IV. különszám
Vargyas Lajos emlékezete

mag08 x

Szerkesztette: Szőkéné Károlyi Annamária és Vargyas Gábor



folkMAGazin 2007
III. különszám
Kunkovács László: Teli tarisznyából

mag07 x

Kiadványunk 32 oldalon Kunkovács László fotóművész-etnográfus fekete-fehér és színes fotóiból, valamint írásaiból nyújt reprezentatív válogatást.



folkMAGazin 2006
II. különszám
Juhos Kiss Sándor: Széki gyökerek

mag06 x

Egyedi kiadványunk 32 színes oldalon Juhos Kiss Sándor, a Telkiben élő, széki származású festőművész képeiből nyújt reprezentatív válogatást, Széki Soós János versfolyamával.
Megosztás