„Tágasságot nekünk is!” II. [#11106]
Kodály Zoltán terem (I. em.)
Szerkesztő: Mohácsy Albert • Műsorvezető: Tóth Kornélia
11.00 Óbudai Waldorf Iskola, Budapest
11.30 József Nádor Alapfokú Művészeti Iskola, Üröm
11.50 Kalász Művészeti Iskola, Budakalász
12.05 Erkel Gyula Újpesti Zeneiskola, Budapest
12.30 „Magyar-kút” ÁMK Nemzetiségi Alapfokú Művészetoktatási Intézménye, Etyek
12.50 Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Tatabánya
13.00 Sajnovics János Egyesített Általános és Művészeti Iskola, Tordas
13.30 Nádasdy Kálmán Művészeti és Általános Iskola, Budafok
14.00 Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Salgótarján
14.20 Zsolt Nándor Alapfokú Zene- és Művészeti Iskola, Esztergom
14.40 Hermann László Zeneiskola, Székesfehérvár
Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI, Székesfehérvár
Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola, Székesfehérvár
15.30 Muzsikáló Egészség Alapítványi AMI, Debrecen
15.45 Ward Mária Iskola, Piliscsaba
16.15 Vujicsics Tihamér Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Szentendre
16.35 Frédéric Chopin Zeneiskola, Gödöllő
17.00 Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskola, Vác
17.50 Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest
Cifra szoba [#9584]
A Cifra Műhely Közhasznú Kulturális Egyesület a 2009-es évben alakult, egy civil kezdeményezésnek köszönhetően. Az egyesületet népzenét és néptáncot kedvelő fiatalok alkotják. Tevékenységünk nagyon szerteágazó, mégis a Kárpát-medence sokszínű népi kultúrájának megőrzésére, ápolására, a kapcsolódó érték feltárására és megmentésére irányul. A célkitűzésünkhöz leginkább kapcsolódó tevékenységek közül az alábbiakat emelném ki: szakmai (népművészeti, környezetvédelmi, természetvédelmi, műemlékvédelmi tárgyú) konferenciák, kiállítások, fórumok, találkozók, táborok, táncházak szervezése. A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel, valamint a határon túli magyarsággal kapcsolatos ismeretterjesztő munka végzése (konferenciák, fórumok, találkozók, táborok szervezése); nemzetközi művészeti alkotótáborok szervezése, nemzetek közötti kulturális kapcsolatok kialakítása.
A megalakulásunk alapját az a teljes cifra szoba bútorzat, valamint szőttes képezi, amely Erdélyből, azon belül Kalotaszeg egy kis falujából, Mérából származik. A bútorzat egy család hagyatéka, mely az újonnan épült családi ház képébe már nem illett. Miután a portalanítás, kisebb javítások megtörténtek, született meg a gondolat, hogy vándorlásra bocsátjuk a bútorzatot. Azóta számos helyen fordult meg országunkban és határainkon túl egyaránt. Az eddigi tapasztalataink alapján egyre több intézményhez és ezáltal, egyre több emberhez tudjuk eljuttatni üzenetünket, hogy adjunk számukra egy szeletet ebből az „élmény-kultúra-hagyomány-művészet” tortából. Ez azért is fontos számunkra, mert a jelen emberénél, a jövő generációinál szeretnénk elérni, hogy a mai globalizálódó, felgyorsult, fogyasztó-orientált világban, ne menjünk el az igazi értékek mellett, és az általunk bemutatott bútorokból ne legyen például tüzelőanyag.
„Hagyomány és tudomány” [#9615]
Mit kínál a tudomány a néphagyomány iránt érdeklődő nagyközönségnek?
Az MTA Néprajzi Kutatóintézete, az Európai Folklór Intézet és a Magyar Néprajzi Társaság kiadványainak egész napos bemutatója, vásárlási lehetőséggel.
„Mester-ség” fotókiállítás [#6470]
Kodály Zoltán terem (I. em.)
Kása Béla fotográfiái elé
Kása Bélával egyik közös erdélyi utunk alkalmával a mezőségi Székre mentünk. Ilka Gyuriék felé tértünk le, a kis lejtős úton, aztán Béla hirtelen megállt: Vajon Sánta Zsuzsi itthon lehet-e? - mormolta, majd:
– Nézzük meg, köszönjünk be! - mondta határozottan, s én csak követtem egyre gyorsuló lépteit. Hihetetlen látvány tárult elém. A domboldal aljában kis nádfedeles viskó, kékre meszelve, körülötte virágzó szilvafák, az udvaron sparhelt, rajta rotyogó fazék, a viskó ajtaján a szél ki-kilendítette a légyfogó függönyt. A kutya morgására kibukkant a függöny mögül egy gyönyörű arc, kezdetben értetlenség rajta, majd könnybe lábadt öröm:
– Béla, te vagy az?
Betértünk a kicsi házba, mely mindössze egy szobából állt, alvótér, télen konyha is. Itt élt Zsuzsi lányaival, példás rendben, tisztaságban. Zsuzsi akkor már beteg volt, de meggyötört lénye pillanatok alatt átváltozott, háziasszonnyá vált, kávéval, sörrel kínált bennünket s Bélával való „rég-idézése” során elővette varrottasait és kézimunkázni kezdett.
Látszott, hogy nem mindennapi ismeretség az övék. Tudtak egymásról sok mindent, sorra kérdeztek családot, ismerősöket, felidézték a régi időket. Sokáig beszélgettünk, ott is ragadtunk, pedig mennünk kellett volna.
Így ismerem Kása Bélát. Az emberekhez való közvetlen viszonya, a türelme, az emlékezni tudás mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy ne csupán fotográfus, de talán szociológus, pszichológus is legyen egyben. Képes arra, hogy egy-egy utazása során hosszú napokon át ne vegye elő fényképezőgépét, hogy megvárja és megérezze a pillanat, az ember, a lelkület, az igazi alkalom eljövetelét.
Kása Béla megvárja amíg a szem-szív-tudás tengely és a megörökítendő pillanatba vetett hit együtt áll, hogy ezek a pillanatok ne csupán képkeretbe szorult idő-lenyomatok legyenek, hanem mondjanak, közvetítsenek valamit a jövő nemzedékének is, azoknak, akiknek már minden bizonnyal nem lesz alkalmuk az ő általa látottakat a maguk valójában megismerni.
Henics Tamás
Henics Tamás képei elé
Tamás barátommal először Amerikában találkoztam. Rögtön kiderült róla, hogy remek házigazda, jól főz, szereti a zenét, a táncot, maga is zenész, „mellesleg” kutatóorvos. Jó ideje levelezgettünk már, mikor egyszer bejelentette; visszaköltöznek Európába. Első útja szinte rögtön a határon túl rekedt magyar testvéreinkhez vezetett. Viharos gyorsasággal kezdte felfedezni fényképezőgépével Erdély tájait, eldugott kis falvait s főleg az ott élő embereket.
Henics Tamás nagymestere a kapcsolattartásnak. Kapcsolatot teremteni adottság kérdése. Egy kapcsolatot életbentartani, ahhoz már több kell ennél. Munkásságának legfontosabb része, hogy állandó kapcsolatban van azokkal, akiket fényképez. Legtöbbjük már családtagként fogadja őt és családját, kalotaszegi és mezőségi otthonában.
Mindenkinek jól esik egy biztos pont, egy barát, valahol a világban, aki nem feledkezik el az emberről és rendszeresen megjelenik, mindig optimista, vidám alakjával reménysugarat hozva a döcögő, ingatag hétköznapok világába.
Alfred Stieglitz szerint a fényképezés nem más, mint „meglátni és megérezni” a pillanatot. HenicsTamás meglátta és meg is érezte azt. Ahányszor csak „másik világa” engedi, elutazik kedvenc falucskáiba találkozni, beszélgetni, muzsikálni, megörökíteni a számára fontos pillanatokat, amelyeket most velünk is megoszt.
Kása Béla