Újra „Minden magyarok tánca”!
Kedves magyar Néptáncosok és Népzenészek világszerte!
![jam jam](/2012/images/2012/jam.jpg)
Közeledik az Országos Táncháztalálkozó, melynek egyik kiemelt eseménye volt tavaly a Minden magyarok tánca című program. A világ minden tájáról érkeztek hozzánk táncosok, hogy közösen bizonyítsák be, a hagyományőrzés nem ismer határokat. 2011-ben a résztvevők létszáma elérte a száz főt. Ők a rendezvény nagyszínpadán, a küzdőtéren járták és muzsikálták el az előre kiválasztott két táncot (mezőségi, szatmári) szerény koreográfi ába rendezve. Mind a táncosok, mind pedig a közönség számára nagyon lélekemelő pillanatok voltak.
Szeretnénk, ha ezek a pillanatok 2012-ben megismétlődnének. A Táncháztalálkozó idén március 30. és április 1. között kerül megrendezésre. A Minden magyarok tánca a tavalyihoz hasonlóan két táncszámból áll majd, melyeket a küzdőtér színpadán mutatunk be vasárnap, 14.00 órakor, körülbelül 20 perces időtartamban. Terveink szerint egy dunántúli és egy kalotaszegi összeállítás lesz.
A dunántúliban kanásztánc, ugrós, lassú és friss csárdás, a kalotaszegiben legényes, csárdás és szapora lesz. A kanásztánchoz a férfiak használhatnak botot, seprűt, üveget, a nők üveget stb. Természetesen nem kötelező mindenkinek mindent táncolni, a jelentkezők erről szabadon dönthetnek, elegendő a magabiztosan ismert tánctípusokat eljárni. Választhattok a Dunántúl bármelyik tájegységéről, ahol ezek a tánctípusok megtalálhatóak. A kísérőzenekar idén is kibővülhet a határon túli zenész vendégekkel. A zenét a Tükrös zenekar segítségével előre megtervezzük és elküldjük a jelentkezők számára.
Jelentkezhet minden határon túl élő személy, aki ismeri, műveli a magyar néptáncos vagy népzenei kultúrát és jelen lesz a Tánháztalálkozón. Felhívjuk a figyelmeteket, hogy nem teljes néptáncegyüttesek jelentkezését várjuk, de természetesen egy-egy külföldi együttesből többen is jelentkezhetnek. Szeretettel várjuk a zenekarhoz csatlakozni kívánó népzenészek jelentkezését is. Az előzetesen bejelentkező résztvevők számára a vasárnapra szóló belépő árából 50% engedményt adnak a szervezők.
Jelentkezhettek a cimbi@iplus.hu e-mail címen. A jelentkezők írják le nevüket és a települést, illetve az együttest, ahol néptánccal, népzenével foglalkoznak! Az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület és a Táncház Egyesület nevében szeretettel várunk benneteket!
A külföldi vendégek számára – aki még itt lesz április 2-án, hétfőn – szervezünk egy hétfő délelőtti Parlament-látogatást. Aki részt vesz a Minden magyarok táncán és a cimbi@iplus.hu címre elküldi a pontos nevét, lakcímét, útlevélszámát, az csatlakozhat. Angol tolmács is lesz. Az adatok megadásának határideje március 25.
Kovács Norbert „Cimbi”