Tisztelt Látogatóink!


Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2015-ös Táncháztalálkozó megtartásának legfontosabb feltételeként sikerült az Állami Eseménynapok státuszt elnyernünk az Emberi Erőforrás Minisztérium pályázatán. Így a Táncház Egyesület által szervezett XXXIV. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár hivatalos időpontja:

2015. március 27–29.
(péntek-szombat-vasárnap)
Szintén örömteli, hogy az OTP Bank továbbra is főtámogatója rendezvényünknek.

Az már kevésbé szerencsés, hogy idén a Budapesti Tavaszi Fesztivál az évtizedek óta megszokotthoz képest később kerül megrendezésre, így a Táncháztalálkozó ezúttal nem lehet az egyik legrangosabb hazai művészeti fesztivál része.

Pénteken este ismét összegyűlnek a Táncháztalálkozóra közelről és távolról érkezők egy kis bemelegítésre a Fonó Budai Zeneházban, ahol „Halljunk szót...!” címmel tartunk előtáncházat.

Másik kísérőrendezvényünk  az Éjszakai Bál, amelyet szombatról vasárnapra virradóra ismét a Fáklya Klubban rendezünk. meg

A Sportarénában a Táncháztalálkozó hagyományos programjaira szombaton és vasárnap, azaz március 28-án és 29-én kerül sor. A szerkesztés társ-szervezeteink – az „Örökség", a Martin Szövetség, a Muharay Szövetség és a NESZ – közreműködésével – valamint a Hagyományok Házával szakmai együttműködésben – már javában zajlik, amelyhez a Nemzeti Kulturális Alap szakmai kollégiumai által megítélt sikeres pályázataink adnak lehetőséget.

Annyi már biztosan tudható, hogy a vasárnap új, határozott arculatot kap:


- a „Fókuszban a család” jegyében az Aprók Bálja szombatról átkerül vasárnapra, valamint a többi napközbeni programmal is elsősorban a gyermekes családokat szeretnénk kiszolgálni;

- a Sportaréna és a Broadway jegyiroda segítségével a hazai könnyűzenei élet egyik legnépszerűbb együttese, a Csík zenekar és barátaik – Rúzsa Magdolna, Lovasi András, Lakatos Róbert és a Fitos Dezső Társulat – szerepel a vasárnap esti gálán, a Táncháztalálkozó záróakkordjaként.


A program részletezését az egyes műsorrészek szerkesztettségi állapotától függően tesszük közzé. Kérjük, vegyék figyelembe, hogy az itt közölt tartalom tájékoztató jellegű, műsorváltozás lehetséges!


A közzétett szövegben előforduló tájegységi megjelöléseket és népneveket történeti-néprajzi értelemben használjuk. Szerzői jogi szempontból a Táncháztalálkozón – a vasárnap esti gála kivételével – kizárólag ún. eredeti folklórmegnyilvánulások hangzanak el.

A stáb nevében, tisztelettel:

Budapest, 2015. február 11.

Berán István