Etno-mozi (vasárnap) • 2014. március 30. vasárnap, 11.00–18.00 • Moziterem (II. em., a Vásárhelyi terem felé)

Szerkesztő: Kovács László – Konkam Stúdió

konkam_logo

11.00 A cifraszűr
rendező: Galánfi András
operatőr, vágó: Alföldi István
gyártó: Magyar Művészeti Akadémia
hossz: 30 perc
Galánfi András fafaragó népművész a 2013-ban Hajdúböszörményben harmadik alkalommal megtartott Cifraszűr találkozóhoz és a Hortobágy szélén, Vókonyán tizedszer megrendezett Hortobágy örökös pásztorai találkozóhoz kapcsolódóan mutatja be a a hungarikumnak számító cifraszűr történetét, használatát, elkészítését. Bemutatja a cifraszűr gazdag szín- és díszítményvilágát s egyúttal élményszerűen elmeséli, hogyan vált a cifraszűr a pásztoremberek életének szerves részévé.

11.30 A varróban
Készítették: Nagy István, Raj Rozália  
hossz: 23 perc
Doroszlón, (Szerbia, Vajdaság), télidőben a rokonok, jóbarátok, komák asszonyai, lányai varróba jártak el egymáshoz, vendégségbe. Beszélgetés közben egymás örömében-bánatában osztoztak, megtudták a falu híreit. Itt tanítgatták a kislányokat öltögetni, a nagyobbacskák, az eladósorban lévők és az édesanyák pedig a hozományba készítették a hímzett lakás- és viseletdarabokat. E szokást Raj Rozália és Nagy István vajdasági szintű, téli, iskolai szünidei, hagyományőrző   gyermektáborokban elevenítette fel a faluban 1993-1999 között. A filmanyag az 1993-as tábor eseményeit, az ezzel kapcsolatos kiállítást, a falut, annak néprajzi jellegű és egyéb nevezetességeit mutatja be.   

12.00 Nők a hinta körül
rendező: Fecső Zoltán
operatőr: Bálint Arthur
gyártó: Duna Műhely, Transikon Egyesület
hossz: 57 perc
Székelyföldi tanyáján második házasságából származó kisgyerekeivel él János. Az özvegyen maradt ötven év körüli ember magának feleséget, a gyerekeknek anyát keres. A 21 éves Ildikó alkalmazottból válik élettárssá, de hogy ne legyen egyszerű az élet: a lány már terhes, amikor munkát vállal a tanyán. A férfi befogadja a gyereket is, de összevesznek. Új asszonyt kell keresni. A keresés folyamatát láthatjuk, s azt is, hogy bizony összekeverednek az érzelmek és az érdekek. Továbbá a női szerepek is sokfélék: feleségként, anyaként, vagy munkaerőként.

12.55 Olsvai Imre
rendező: Szomjas György
operatőr: Varjasi Tibor
hossz: 30 perc
A népzenetudomány egyik legkiválóbb tudósától búcsúzunk a portréfilmmel és a vetítést megelőző rövid megemlékezéssel, amelyre szeretettel várjuk Olsvai Imre családtagjait, munkatársait, tanítványait és tisztelőit.
Kodály Zoltán utolsó, egykor legifjabb tanítványa a Magyar Népzene Tára zenei elvű rendszertani kiépítésén, különböző monográfiákon, továbbá a magyar népzene törzsrétegében variáns-vizsgálattal foglalkozott. Tanulmányai zenetudományi folyóiratokban jelennek meg. Sajtó alá rendezte a Magyar Népzene Tára VI. kötetét Járdányi Pállal együtt (Népdaltípusok, 1973). – Fő műve A somogyi magyarság népzenéje (Együd Árpád: Somogyi népköltészet c. műben, Kaposvár, 1975). Tudományos kutatásai során 1947 óta 190 belföldi, horvátországi, romániai, szerbiai, szlovákiai helyszínen kb. 7000 népzenei dallamot gyűjtött, a magyar mellett nemzetiségi, szomszédnépi anyagot is. Eddigi eredményei három önálló kötetben és 20 tanulmányban jelentek meg. Zeneszerzői munkássága alatt kórusműveket, dalokat, népzenei témákra készített feldolgozásokat, kamaraműveket komponált. Fő tevékenysége mellett intenzíven foglalkozott oktató-közművelő feladatokkal. Népzeneismeretet, gyűjtésmódszertant, gyakorlati hagyományőrzést, -ápolást tanított egyetemeken, tanfolyamokon, táborokban.

             
13.30
Amazonok
A dramatikus táncjáték balkáni és krétai görög motívumokkal idézi meg az ősi Amazonok misztériumtáncát és a nemek közti örök harcot.
Danaidák (Maácz Lászlóra emlékezve)
Táncdráma az ősi görög mitológiából.
előadja: Duna Művészegyüttes
koreográfus: Mucsi János
video producer: Koller István, WMA Media
hossz: 35 perc

14.05 Táncház-járat
készítette: Török Béla „Oldboy”
hossz: 30 perc
„Oldboy” rendszeresen küldött video-jelentései a YouTube-on százezres nézőtáborhoz juttatják el a táncházak hangulatát. E film a videókból összeállított, öt évre visszatekintő „hangulatjelentés” az ország számos táncházából.

14.35 Új régi hang” sorozat, II. rész
rendező: Szomjas György
szerkesztő-producer: Rosta Katalin
zenei szakértő, beszélgetőtárs: Halmos Béla
1989 és 2001 között Szomjas György filmrendező, Halmos Béla táncházi zenész, népzenekutató és Rosta Katalin szerkesztő, producer 12 dokumentumfilmet készített, amelyek a Kárpát-medence legfontosabb muzsikusai közül sokakat, adatközlő paraszt és cigányzenészeket, illetve a táncházmozgalom kulcsfiguráit mutatják be. A népzene-néptánc iránt érdeklődők, a „táncházasok” ma már jókora táborát ismerve, időszerű volt a szórakozási, oktatási, közművelődési és kutatási szempontból egyaránt használható filmek kiadása DVD formátumban. A lemezeken extra anyagként, a filmek hosszát meghaladó mértékben jelenik meg a szerzőknek a Magyar Televízió és a Duna Televízió műsoraiban archivált (összesen kb. 130 órányi) felvételeinek legjava, ami főleg zene és tánc. A szöveges részek mindenütt angol feliratot kapnak. A filmek és az extra anyagok a magyar népzene és a ráépülő, méltán hungarikumnak nevezhető táncházmozgalom példatárának is tekinthetők...
Filmek + extrák:
Járd ki, Zsiga! (portréfilm Karsai Zsigmond népművészről) + a XXX. Táncháztalálkozó
Neti Sanyi (Fodor Sámuel prímás, Kalotaszeg)
A DVD sorozat megvásárolható a Táncháztalálkozón, a Fonó standon.
Online és utánvétes vásárlás: www.kalakazenebolt.hu, www.fono.hu


16.45 Szerelempatak
rendező: Sós Ágnes
forgatókönyvíró: Sós Ágnes, Thomas Ernst
zeneszerző: Másik János
operatőr: Lovasi Zoltán, Sós Ágnes, Petróczy András
producer: Sós Ágnes, Ugrin Julianna
vágó: Thomas Ernst
hossz: 70 perc
Sajátos hangvételű dokumentumfilm a szerelemről és a vágyakozásról, amely egy erdélyi magyar ajkú falucskában készült, és szereplői felett már jócskán elszállt az idő. A mélyen érzelmes, helyenként sokkoló és szabadszájú alkotás a 80 év feletti, javíthatatlan romantikus Feri szerelmi kalandjait követi nyomon a falubéli asszonyokkal, akik legintimebb gondolataikat és álmaikat fedik fel a kamerának. A Szerelempatak mulatságos, meglepő és szívmelengető; azt mutatja be, hogy egy letűnt kor szerelmi játékai és románcai miként virágzanak még ma is egy távoli vidéki faluban.
A Szerelempatak világpemierje a dokumentumfilmek Cannes-jaként számon tartott Amszterdami Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon (IDFA) volt, ahol a rendhagyó alkotást az „egészestés dokumentumfilmek” kategória legjobb 16 alkotása közé választották. A január 17–22 között megrendezett 25. trieszti filmfesztiválon pedig két díjat is nyert: a legjobb dokumentumfilm díja mellett az Espansioni Nőegylet különdíját is megkapta.

A vetítés után beszélgetés a rendezővel.