„Zenészképek” – Kása Béla fotókiállítása
2014. március 29. szombat, március 30. vasárnap, 10.00–18.00 • Lajtha László terem (II. em.)


kasa-bela-fotokiallitasa

Kása Béla fotográfus (1952 Pécs) a kölni Képzőművészeti Szakfőiskolában szerzett diplomát 1979-ben, művészi fotográfia szakon. Néprajzi fotóriportjaihoz egy 1973-as erdélyi utazás adott inspirációt, akkor került az évszázadok óta élő hagyományok és a népzene bűvkörébe. Megtanult brácsázni, bőgőzni, gyűjteni kezdte a népzenét, és közben fényképezni a falusi népzenészeket.

Miután 1982-ben visszaköltözött Magyarországra, a magyar népzenei élet egyik kulcsfigurája lett. Képei azóta lemezborítók, magazinok, könyvek sokaságának fényét emelik. Erdélyi zenészek című fotóalbumában az ottani muzsikusok öröklétig tartó panteonját alkotta meg. Ragyogó portréinak titka a kapcsolatteremtés.

Az agyban, a lélekben és a szívben történik meg az expozíció – vallja. – Nagy feladatom az életben: magamnak, gyerekeimnek és az utókornak megörökíteni azt a világot, amelynek már én is csak csodálója lehettem, részese nem igazán, mert későn születtem. De azt szeretném, hogy még az utánunk következő nemzedékek is lássanak belőle valamit.

A Művészetek Palotájában, A népzene ünnepe című rendezvényhez kapcsolódóan megrendezett kiállítást 2014. január 18. és január 30. között láthatta a közönség.

Az idei Táncháztalálkozón is bemutatásra kerülő képekkel Kása Béla az erdélyi zenészek mindennapi életébe enged betekintést. Olykor lakodalmak, keresztelők vidám mulatozóit látjuk, olykor - amikor a gyász ideje jön el - a virrasztás, a temetés megrendítő felvételeit.