Országos TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ és Kirakodóvásár • 2018. április 13–15.
2017-ben Prima-díjas a folkMAGazin!

A kiválasztott menüponthoz tartozó cikk a menüsor alatt látható.


Galloway-kiállítás • 2010. március 27–29. szombat, vasárnap, 10.00–18.00 • Lajtha László terem (II. em.)
Zene, tánc, szokás – egy angol fotográfus szemével


A Magyar Kultúra Napján hiánypótló fotókiállítás nyílt a Hagyományok Házában a kolozsvári Erdélyi Néprajzi Múzeum birtokában lévő Galloway-hagyaték anyagából. Ezt a kiállítást láthatja most a Táncháztalálkozó közönsége.


Galloway-kiállítás

William Albert Dennis Galloway (1878–1957) 1927 és 1950 között élt Erdélyben. A húszas évek végén készített festői szépségű képeket és végzett tárgygyűjtést többek között az erdőhátsági, a kalotaszegi, a hátszegi és a bánáti falvakban, az 1930-as években pedig végigfotózta Beszterce környékét, a Barcaságot, az avasi és bukovinai településeket. Megörökítette a különböző etnikumok (román, magyar, szász, hucul, cigány) és tájak jellegzetes településeit, épületeit, jellemző szokásaikat, viseletüket. A Galloway-fotók erőssége a kompozíció, az arányosság, az esztétikum, az erős dokumentálás, a minél aprólékosabb, minél részletesebb információrögzítés igénye. A Galloway-hagyaték (647 üvegnegatív és 27 színes autokróm lemez) egyedülállóságát többek között az adja, hogy nagyszabású magyar néprajzi gyűjtés Erdélyben ebben az időszakban az ismert történelmi okok miatt nem volt, így meglehetősen kevés képanyaggal rendelkezünk. A walesi származású festőművész fényképeit bemutató kiállításon lehetőség nyílik megismerni az erdélyi falvak hagyományos világát, amely a második világháborúval, az azt követő szovjet rezsim pusztításaival és a szülőföldjét önként vagy kényszerből elhagyó magyar, német, román, cigány és zsidó lakosság elköltözésével mára végleg elmúlt.

Magyar mesterhangszerek
2010. március 27. szombat, 10.00–18.00 • Lajtha László terem (II. em.)
A Magyar Hangszermíves Céh kiállítása


• Bese Botond, Istvánfi Balázs - duda

• Gáts Tibor - citera

• Szerényi Béla - tekerő, gyermek ritmushangszerek

• Gyenes Tamás - pásztorfurulyák

• Pásztor Endre - koboz, barokk furulyák

• Bárdi  Szabolcs,  Gollob Balázs, Korán Csaba -  hegedű

• Héjja János - cselló

• Fogas Viktor, Viszkeleti Sándor, Tóth Zoltán - gitár

• Papfalvy Ferenc - hárfa


Népzenei kamarakoncertek I. • 2010. március 27. szombat, 12.00–18.00 • Lajtha László terem (II. em.)

Szerkesztő: Árendás Péter • Házigazda: Baranyai Barbara



12.00–12.15 Kisboróka együttes (Táborfalva)

12.20–13.00 Dobroda zenekar lemezbemutatója (Salgótarján)


13.10–13.25 Ugrós zenekar (Üllő)

13.30–13.50 Zengő együttes


14.00–14.20 Bácsi Gyurka

14.25–14.45 Felsütött a Nap sugára – citerazene Juhász Kittitől


14.50-15.10 Berka együttes

15.20–16.00 „Lányok, lányok, ti szelei lányok” – Terék József és barátai


16.10–16.40 Evros együttes

16.50–17.10 Buda Folk Band


17.20–18.00 „Eresszed, hogy menjen” – Heveder zenekar (Sepsiszentgyörgy)

Megosztás